Zuschlag-per: begurult a bíróságon az egyik ügyvéd
szólj hozzá: Ponyvaregény részlet
(MTI 2009. 04. 22., 13:42 .Utolsó módosítás: 2009. 04. 22., 15:59)
Elfogultságot jelentett be az ötödrendű vádlott, Krausz Csaba védője a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen, mert a testület nem fogadta el egy államtitok feloldására vonatkozó kérelmét. Az ügy továbbra is a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyik - jelentette be Fodor Endre tanácsvezető bíró a kirendelt védő, Sándor László felszólalása után.
Sándor László azt szerette volna: hozzák nyilvánosságra a pontos indokát, hogy az ügy nyomozati szakaszában miért jelentett be elfogultságot a kecskeméti nyomozási bíró, majd miért került át az ügy a Szegedi Városi Bíróság nyomozási bírójához. A bíróság azzal az indokkal utasította el Sándor kérelmét, hogy az feltételezéseken alapul. Fodor Endre szerint nincs olyan ok, amely alapot adna a megyei bíróság elfogultságának megállapítására.
Sándor László a szerdai tárgyaláson egyaránt támadta az ügyészség és a bíróság munkáját. Annyira indulatosan beszélt, hogy indokait sem a bíróság, sem a jelenlévő újságírók nem értették meg tisztán - állítja MTI. A tanácsvezető bíró a jegyzőkönyv diktálásakor többször is megkérdezte Sándor indítványának a pontos okát, de az indokokat csak nehezen lehetett összefoglalni.
Sándor László kérte a bíróságtól, hogy az ötödrendű vádlott mellé kirendelt védői tevékenysége alól mentse fel. "Nekem elegem van az egész ügyből, ezért kérem a felmentésemet"- mondta. A bíróság elutasította Sándor felmentési kérelmét arra hivatkozva, hogy a felmentés törvényi feltételei nincsenek meg. A bíróság új kirendelt védőt fog keresni az ötödrendű vádlott védelmére, de Sándornak el kell látnia védői feladatát, amíg az új ügyvéd felkészül, hogy ne legyen megszakítás a tárgyalás menetében.
szal ezt hozta le az origó és talán ez a tudósítás áll a legközelebb a valósághoz.
délután már kétségbeeseve tártam szét a kezeimet és magyaráztam példálozóan és egyre inkább kétségbeesve, hogy miből lett elegem és ezt miért nem értik???
- a megyei főügyész államtitkosítja azt a kettő darab nyomozást, amelyek úgy nőttek az alapügyből, mint főtörzsből az karvastagságú ágak.
- az ügyészség és ennek nyomán a teljes jobber média kész tényként kezeli, hogy a magyar köztársaság minisztrerelnöke (gy.f.) és egyik minisztere (sz.i.) hivatali hatalmával visszaélve beavatkozott egy folymatba és harmadvonalbeli politikusokat alapvetően érintő köztörvényes bűnüggyel kapcsolatos nyomozásba. a köztársaság alapintézményeit használják fel tehát ebben a bábszínházban, ki tudja milyen személyi érdekek mentén.
- és így tovább...
elmondtam még, miért fáj ez nekem különösképpen és speciálisan, ami ebben az eljárásban történik és pont ezen a bíróságon. és megkérdeztem, tessék mondani, engem és a családomat ki véd meg, ha nem a köztársaság?
hát ez egy eléggé lapos és szar poszt lett. elkel a végére valami jó is persze walternek és hacsának megköszönve.
a másikra hívta fel hacsa a figyelmemet az első kommentjében. no nem sütővel, hanem ezzel a kolhaas mihállyal.
- kifogásoltam, hogy tecnnikailag nem képes - vagy nem akarja a bíróság rögzíteni a tárgyalásokon elhangzottakat. így például jelentős felszólalások "nyom nélkül" maradnak az utókór számára.
- kifogásoltam azt is, hogy at ügyészség gátlástalanul visszaél bizonyos személyiségi jogokkal, amikor irreleváns lehallgatási anyagokat tár a nyilvánosság elé.
- fel voltam/vagyok háborodva, hogy az egyébbként zavaros jogi hátterű különféle titkosításokkal kapcsolatos jogi kiskapukat felhasználva pont az ügyészség teszi lehetetlenné, hogy a társadalom tisztán lásson ebben, az egyébként tipikus pártfinanszírozási ügyben. (a bíróság asszisztálásával persze.)
- de azon is ki voltam akadva, hogy a legfőbb ügyészek sora szerint tulajdonképpen nincs is ügyészi alkotmányos felelősség...
- sólymot meg hagyjuk, ha már erkölcstelen a konstruktív bizalmatlansági indítvány, amit ő rakott bele az alkotmányba.
- kifogásoltam, hogya móri ügy bírái nemhogy a helyükön maradtak, de hagyjuk, mert fororg a gyomor.
szal azért mondtam be a náci hordák grasszálását meg a rendszámomat, hogy nehogy bárki is azt gondolja, valaha is fosni fogok a gyáváktól. mert van másik...
A Központi Nyomozó Főügyészségen zajló, bírót és felszámolókat is érintő nyomozás hosszú ideig tartott, és mai napig nem tudni, mi lesz a végkimenetele. Az ügyben eljáró ügyvédek között van, aki szerint az eljárás koncepciós jellegű, a kérdés, ebbe a koncepcióba beleillenek-e a Hajdú-Bét Rt. felszámolásának körülményei. Tény: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) objektumvédelem okán 2002 szeptemberétől 2003 júniusáig lehallgatta a Bács-Kiskun Megyei Cégbíróság vezetőjének, valamint egy másik bírónak a telefonját. Hogy még mi szerepel az NBH előterjesztésében, államtitok.
- Ha az előterjesztésben szerepel a korrupciógyanú, akkor az NBH valótlan okot jelölt meg, ezért a lehallgatás törvénysértő - mondta lapunknak Sándor László ügyvéd, Varga Miklós védője.
(teljes cikk a címre katt.)
és a séta jogát tisztelettel fenntartom továbbra is...
ha meg eltűnnék, arra is van magyarázat.
Az utolsó 100 komment: