hát ez van, emberek. jobb ha kicsit többet játszunk, ha már ennyire felgyorsult az idő!
nekem viszont ráfagyott a mosoly az arcomra, amikor nagyapám meghalt 1963-ban. nagyapa vonalon nem volt szerencsém, mert az apait nem ismertem, 3 voltam, amikor elment. feri nagypapát is alig a szüleim válása miatt, de az „alig” sok mindent takart. a nagyfuvaros utcában laktak a nyóckerben. egyébként tősgyökeres újpesti volt, a háború előtt tisztviselőlént melózott a vízműveknél. két leánygyermekkel és egy hivatásos anya feleséggel. az öreg nem lehetett nagy komcsi, mert rákosiék kicsit deklasszálták, ezért az új világban rögtön udvari munkásként kezdte a kerületi szeszgyárban. szorgalmas söprögetésére felfigyelt a pártvezetés, mert engedte neki, hogy szakmunkás-bizonyítványt szerezzen az öreg. pontosan emléxem nagy darab 100 kiló feletti tagbaszakadt ember volt. aki nem lépett be a pártba, csak a gyár forradalmi bizottságába, ahol elnökévé választották pont 56-ban.
furcsa módon addig két sztahanovista kitüntetést kapott az akkor még nem annyira öreg szakmunkás, aki azt hitte biztos ezzel egalizálta is, hogy osztályidegenként születhetett újjá a gyárudvaron. na most a nagyapám, akit én az egyszerűség kedvéért „papá”-nak hívtam, nagyot tévedett. 56-ban ugyanis nem vitte el az áhv, viszont a ruszki katonák annyira megverték, hogy tönkrement a veséje, meg ez-az ott belül.
az is lehet, hogy papa csak a melót szerette, mert 56 után pár évre művezetővé léptették elő. mivel mindig derűs ember volt mindig megnevetette az unokáját. férfi hálóingbe aludt a konyhában, ha én náluk tölthettem az éjszakát.
egy szobás volt a nagyfuvaros utcai lakás, a nagydarab művezető meg sakkozott egy furcsa öregemberrel és festegetett. mindkét sportot szenvedélyesen szerette, ezért giccses képeket festett, de csupa békéset, derűset. szerette a házakat és virágokat, mert most is ott lógnak édesanyám lakásának falain. szerinte is giccsesek egyébként. mint ahogy a sakkbábúkat sem nagymesteri fokon tologatta, hiszen folyton kikapott. (állítólag havonta nyert egyszer, de akkor az öregúr hagyta nyerni, mert ő igazi sakkozó volt. vesztett parti után tehát kiabált a kis öregemberrel, hogy csalt, meg megfogta a királynőt. ilyesmik ugranak be ma is. meg az, hogy simán lerántotta a sakkvásznat a parti végén, hogy véletlenül se lehessen igaza az öregúrnak. aki minden második nap 6 órakor visszajött játszani a barátjával.
persze fanatikus újpest drukker volt. én meg fradi, de nekem azt is megbocsátotta. azt mondták később, hogy azért nem vitte el az ávh, mert olyan kibaszott jó ember volt és hogy a forradalmi bizottságban is csak a megbékélésről papolt és nem engedte, hogy egy kurva csavart bárki hazavigyen magával a gyárból. szal, az avh-ásokat is anya szülte. azt is mondták, hogy a temetésén az egész gyár kint volt és sokan sírtak. ja... azt elfelejtettem mondani, hogy 59 éves korában megállt a szíve. biztos sokat cigizett, azért nem érte meg a nyugdíjas kort, mert inni senki sem látta.
ma persze biztos ügynök lenne, aki azért úszta meg a retorziót, mert mécset és gönczöt sem akasztották föl. persze én tudtam róla, hogy egyszer bevitte horthy rendőrsége. legendás eset volt a családban, amikor 25 évesen a haverjaival történő fogadás következtében hálóingben az újpesti temetőben töltött egy egész éjszakát. (két sír kötött kellett aludni párnával, pokróccal és hálóingben a fogadás tárgya szerint.)
nem is lett volna semmi baj, mert kísértetek pedig nincsenek, amint tudjuk. csakhogy vannak betörők. egyik közülük azon az 1929-es nyári éjszakán dolgozott de megzavarták és éppen a temetőbe menekült. ez sem lett volna baj, ha mondjuk ő és nem az őt üldöző rendőr gázolt át rajta. nagyapám erre az inzultusra hörögve felemelkedett a botladozó rendőr mögött és rákiáltott: „nem tud a lába elé nézni, egészen megijesztett, ember!” erre a rendőr idegösszeomlást kapott és kórházba kellett vinni. hosszú procedúra után nyugodott meg végül az ügy rendőrségileg. a családi legendárium szerint kártérítésre kötelezték a bohém pre-nagypapámat, de a bíró is röhögött a tárgyaláson.
na az ő halálhírét közölte velem apám. nagyon kíméletes volt, még velem is aludt, pedig 10 éves voltam. érdekes nem sírtam azon az éjjel. csak hiába kereszteltek meg, hiába imádkoztam nagymamival minden este lefekvés előtt: „én istenem, jóistenem, lecsukódik már a szemem. de a tiéd nyitva atyám. amíg alszom, vigyázz reám..." ma is mondom magamban, bele bír égni az ilyesmi az idegsejtjek közül néhányba. mégpedig jó mélyen.
mert papa halála után már csak nagymami kedvéért mormoltam az imát és kulcsoltam össze a kezeimet. nem szóltam én egy kurva szót sem senkinek. csak pontosan tudtam, senki sem vigyáz rám. rohadt igazságtalannak tartottam, hogy én is meghalok egy nap, mint papa, aki pedig annyira jó ember volt és annyit viccelődött egész életében. rémülten feküdtem a sötét szobában. nem sötétből elugró rémektől, gyilkosoktól rettegtem, hanem a haláltól. mert minden porcikámban éreztem, hogy jön a nagy fekete semmi, ami elnyel és csak a jeges félelem marad. a hiány. a rettegés. a végtelen magány. a semmi.
ki a halál f****-át érdekelné, ha valami álpatetikus önsajnálatba bugyolálnánk magunkat, amikor annyi mindenen lehet nevetni? pedig az szarul szól, ha erőltetett. a mosolyhoz meg még csak jókedvűnek sem kell lennünk. pech ugyan, hogy pont ebbe a szarfészekbe dobott minket a nagy kontruktőr, de ne legyen már a verebesnek igaza, aki azt mondta minap a napkeltében, hogy mióta az eszét tudja, pedig ő már hatvan múlt, magyarországon mindig válság van, bazitán meg…. blalala… hagyjuk.
könyörgöm, verebesben sem az a gáz, hogy jobbos, vagy balos, hanem hogy önmagán kívül láthatólag semmi sem érdekli az égegyadtavilágon. ez rendben is van, ha ő a latinovits mondjuk, ám az utóbbi végzett magával szemesen ahelyett, hogy az elmúlt 30 évben gyakorlatilag mindenhová beült volna műsort vezetni, vagy konferálni.
akárhogy is de verebes csak valahogy átkapcsolható, csak a káosz ellenszerét kéne megfejteni. például kedves törzsvendégünk és a kocsma egyik igazi genius loci-ja, tulok dobott egy ötletet és nem is akármilyet! (loci még nagyon lidia, hölgyi, cecc et és jó néhányan mások, nem sorolom tovább.)
btw ezt a loci-t is tuloktól tanultam, meg az van, hogy eddig is hallgattam, de csak most értettem meg a quimby-t, ahogy kell. thanx.
de komolyan. nehogy már hülyét csináljunk magunkból feleslegesen. mert ez viccesen néz ki. 
az van, hogy eltelt azóta 45 év és már bizony a mikrofos reklám szerint igencsak a pálya utolsó szakaszába repültem be magam. sokat pörögtem és szédelegtem ideig, nemrégiben mégis megszívtam a salvia pipát. csak meg akartam győződni arról, jól gondolom-e és a nagy sebesség miatt valahogy tényleg leszakadtak-e rólam azok a kis szörnyűségek egy része a sötét sarkokból. a jeges rémület, ami a kisgyerek szívét markolászta éjszakánként beugrik-e egy brutális tripben? ezt leírtam korábban, megnyugodtam. csak annyit kérhetek ehelyütt is mindenkitől, hogy számoljon le magában a szörnyekkel, mert senki más nem fogja helyette megtenni. a salvia sem. a harag, a gyűlölet, a másik megalázása, szándékos megbántása meg egészen biztosan nem. inkább hízlalja a kis rohadékokat ott lent, a tudat alsó sarkában. a szeretetnek, a megértésnek és a humornak sokkal több az esélye. ahogy a szépségnek is. látott már valaki mosolygó szépséget? és vicsorgót, vagy dühöngőt? vagy látott már bármelyikünk is egy csecsemőt sátánian nevetni? ugye, hogy nem?
breaking news: megy az ötödik pecsét az m1-en. közben írom a postot. ez most vagy feljavítja, vagy lenyomja a cuccot.
most szeretnék megmutatni két öreg női arcot. egy magyart és egy svédet. mindketten gyerekeknek írtak, írnak. a magyar elment nemrég, talán azt mondatnám átfordult a számláló, mint anno a ruszkibiciklimen. a svéd él és szívből remélem ő is legalább 99 éves koráig, vagy tovább. 
a svéd egy verset írt, mert a blogírás közben rádöbbentem nem is a papa halálhírére ismertem meg azt a rémületet, hanem pár évvel korábban, amikor elköltöztünk és én másodikos voltam. csak akkor kapott nevet a félelem, de ez mindegy. azóta elküldtem a picsába a kis rohadékot, csak vissza ne másszon egy keddi nap du 4 körül. :D
Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodokNéha csontvázról álmodok,csak elindul felém,jön közelebb, egyre közelebb.Nem bírom tovább, visítokés felébredek.- Csak álom volt -mondja anya.Mintha sokat segítene,hogy a szörnyûség itt belül vanés nem ott kívül.
Szepes Mária: Haiku versek
BIZONYOSSÁG
Békülj ki magaddal. S a világ megbékül veled.
Tudom ez csaknem lehetetlen, a legnehezebb.
Az anyag csapdáját mégis elkerüli szellemed.
(Csillagpor: Versek 1925-1994,)
