Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban. (Paolo Coelho brazil író)

 - Akkor feleljen a kérdésre. Mikor nem mondta, hogy mi nem találhatjuk magát bűnösnek?
 - Tegnap késő ese a latrinán, ezredes úr.
 - Ez volt az egyetlen eset, amikor nem mondta?
 - Nem, ezredes úr. Én mindig nem mondtam, hogy önök nem találhatnak engem bűnösnek, ezredes úr. Amit én Yossariannak mondtam, az az volt...
 - Senki sem kérdezte öntől, hogy mit mondott Yossariannak. Mi azt kérdeztük, hogy mit nem mondott. Minket egyáltalán nem érdekel, hogy ön mit mondott Yossariannak. Világos?
 - Igenis, ezredes úr.
 - Akkor menjünk tovább. Mit mondott Yossariannak?
 - Azt mondtam neki, ezredes úr, hogy nem találhatnak bűnösnek engem a fegyelemsértésben, amivel vádolnak, ha hűségesek maradnak...
 - Mihez? Maga motyog.
 - Ne motyogjon.
 - Igenis, őrnagy úr.
 - És motyogja azt is, hogy ezredes úr, ha motyog.
 - Metcalf, maga kurvapecér.
 - Igenis, ezredes úr - motyogta Clevinger - Az igazsághoz, ezredes úr. Hogy önök nem találhatnak engem...
 - Az igazsághoz? - az őrnagy elhűlt - Mi az igazság?
 - Az igazság, ezredes úr...
 - Ez nem az igazság - gúnyolódott az ezredes - Ez Marx Károly. Majd én megmondom magának, mi az igazság. Az igazság a kitaposott vakbél, a földbe nyomott pofa, igazság az, ha éjszaka egy szál rohamkéssel kinyírja egy hadihajó fegyvertornyát, vagy az éjszakában szó nélkül tarkón csap valakit homokzsákkal. Megfojt. Ez az igazság, amikor mindnyájunknak bátornak és keménynek kell lennie, hogy Billy Petrolle-lal megharcoljunk. Kapáslövés. Érti?
 - Nem, ezredes úr.
 - Ne ezredesurazzon itt.
 - Igenis, ezredes úr.
 - És mondja azt, hogy ezredes úr, amikor nem ezredesuraz - parancsolta Metcalf őrnagy.

"ritana is éppen olvassa heller 22-es csapdáját. és igaza van. akárki is ő. egy blogger, az biztos. ahogy az sem vitatható, che egy harcos volt. a sötétség nem keverhetó a fénnyel, mert alig pislákoló gyertya lángja is erősebb a legtömörebb sötétnél. 

 kubai állampolgár.

Legendává válása szinte halálának pillanatában megkezdődött. Világszerte tüntetéseket tartottak tiltakozásul meggyilkolása ellen. Versek születtek életéről és haláláról olyan költők tollából, mint Pablo Neruda vagy Csóri Sándor. Jean Paul Sartre "korunk legteljesebb emberi lényének” nevezte őt. Alberto Korda kubai fényképész híres képének „grafikásított” változata a teáscsészéktől a pólókig szinte minden felületen megtalálható, korunknak talán világszerte legismertebb ikonjai közé tartozik.

Halálának helyszínén, La Higuerában turizmus épül a Che kultuszra, a falu közösségének így valóban Che Guevara vált az egyetlen kézzelfogható reményévé.

2008. június 14-én Che Guevara születésének 80. évfordulóján szülővárosában, Rosarioban felavatták emlékművét is. A háromezer kilós egész alakos szobrot Andrés Zerneri szobrászművész készítette a Che 15 ezer rajongja által adományozott 75 ezer kulcsból és más kisebb bronztárgyból.

nagyon sokat baszakodtam ezzel a post-tal. pedig amikor megírtam az első verziót, nagyon gyorsan ment. aztán egyszer csak elvesztettem a fonalat, a clue-t ehhez a dolgozathoz. azóta szenvedek, írok és törlök, írok és törlök. mert kit érdekelnek az én lelki nyavalygásaim?

hát pont engem, aki internetes naplót vezetek pár hónapja. ment is a cucc, mint a karikacsapás, nagy élvezettel és viszonylag simán nyomtam a postokat. eddig a pontig. mert kijött egy gombóc belőlem, de nőtt helyette egy virtu közösség. meg lídia kirakta az első festményét, amit én fantasztikusan szépnek látok és nem is merem megkérni lidiát, hadd használjam fel ehhez a sokáig vajúdott posthoz. egyrészt mert biztos megengedné, sőt akkor sem szólna, ha csak úgy lenyúlnám, de nem való ide. saját önálló teret érdemel. persze elfogult vagyok lidiával, mert szeretem. ahogy szeretem azt a kocsmába járó másik arcot is, akivel találkoztam face-to-face harmadik nekifutásra a héten pesten. mert pont olyan volt, amilyennek a háeszei alapján elképzeltem. még pacekra is, ahogy mondani szokás. zavarban voltam kicsit, ezért túldumáltam, mert nekem sokkal könnyebb volt az életem, burokban születtem, no. (pont azt felejtettem el megkérdezni, hogy megnevezhetem-e ebben a postban, de jobb is így.) még szerencse, hogy sohasem szerettem volna tanár lenni. 

szeretném azt hazudni magamnak, hogy biztos van reinkarnáció és én ezért az összességében igen fasza 55 évért, ami már biztosan bent van a zsákomban, megharcoltam korábbi életeimben. de akkor tessék már mondani, miért nem emléxem semmire? ne ámítsuk magunkat elvtársak, az is rulett, hogy valaki bill gates örökösének, vagy egy olaszliszkai gyilkos 6. unokájának születik meg és pont akkor, amikor.

nem is panaszkodom, bossza meg. most harcoljak egy kommunistáért, vagy értsem meg, amit minden pólókészítő kisiparos levág arkansastól ceglédig? nem sztálin portéjára van tömegigény az utóbbi évtizedekben. hanem a harcoséra. aki bizony hős és nem egy közönséges gyilkos. a kettő között vékony a vonal, de ott van, le kell csak fújni róla a port. che harcolt a szegényekért, mindössze az életét kockáztatta, pedig már segge alatt volt a bársonyszék. és messze nem olyan mélyről indult, mint egy másik fiatal barátom, aki szintén fest, vagy klarinétozik. ráadásul che orvosira járt, mint a lányom, s nem egy link joghallgató volt, mint fidel castro.

szal hogy jövök én ahhoz, hogy megítéljem che-t??? hát úgy, hogy majd elígazíttatom magam. próbálok nem a plasztik jézusokra fókuszálni. bár ugysem sikerülhet. ráadásul indul a család nyaralni a tengerpartra, ami azért csak jobb, mint az andokban harcolni. vessem hát magamat a mókusok elé, 24 éves voltam, amikor bowie már nyomta:

vegyük csak komolyan a rendszerváltást, elvtársak! 1990... írtam már eleget a politikai múltamról, lassan úgy érzem magam, mint az egyszeri ivan ivanovics novoszibirszki kalauz, aki annak idején kezelte lenin menetjegyét a transz szibériai sebesvonaton 1917. szeptemberében útban pétervár felé. az uljanovszki hős kiszámította, hogy pont november 7-ére ér átszállással az aurórához, ezért már hetek óta híreseket mond, hogy legyen majd mit tanulnom a suliban. azt mondja a kalauznak felriadva szendergéséből: „fiam, a könyv az ember legjobb barátja”, fogja hamarosan gorkij mondani, tanulni, tanulni, tanulni és lesz még belőled mozdonyvezető, malcsik-szpálcsik!

mozdonyvezető ugyan nem lett belőlem, ám nem is élek meg abból, hogy egyszer beszéltem Vlagyimir Iljics Leninnel még 1989-ben. mert ez magyarország, a világ legizgalmasabb, egyben legviccesebb országa. a hazám. érdemes elgondolkozni azon is, miért mondják, hogy az írek a nyugat magyarjai. történelmileg.

azt is mondják, hogy a szabadság olyan, mint az oxigén. ha van, akkor senki sem veri a seggét a földhöz örömében, hiszen nincs bizonyíték arra, hogy az emberi lény rabnak született, talán még a hangya, vagy a kender sem, de ne menjünk ennyire messzire. mindössze megállapítom: „magyar vagyok, nem turista!” és legyünk őszinték, ezzel nem érdemes vitába szállni, akárki találta ki. a föld és a labda is kerek, vagy göbölyű. elvégre.

kecskeméten nem volt auróra, viszont az egypárt annyira fellazult, hogy már 89-ben az akkor alternatívnak nevezett pártok, mint mdf, szdsz, fkgp, néppárt, szocdem részére a németh kormány kiutalt néhány szobát a régi megyei tanács épületében. na azok voltak a hősi idők. volt a pártokban mindenféle ember, fiatal és öreg, művelt és műveletlen. normális és szuperbarom etc. tök jó volt, mindenki tegezett mindenkit és talán még valami lelkesedés is volt, de ez nem akkora, ahogy ma azt sokan gondolják. ha hozzáveszem, hogy helyi ügy- és szóvivő lévén meghívtak mondjuk a megyei tanács vb üléseire. (városi vébé ülésre, egy radikális tanár tagtársam ment, vastagokat szólalt fel, de a kávét ő is elfogadta. beszarás volt a főügyésszel, főkapitánnyal és mindenféle nagyegerekkel kávézni a szünetben. tanácskozási jogunk volt, néha azt hittem beugrottam egy ál-monthy python jelenetbe.

egyik szünetben mondta nekem a magyar néppárt által delegált bácsi (szégyellem, de a neve kiesett az idő szitáján a fejemből) mondta nekem: „laci, veletek az a baj, hogy ezt a kis országot nemhogy nyugat európába akarjátok áttolni, hanem egyenesen amerikába!” nem is volt kedvem viccelődni vele, mert láttam a lemondó szomorúságot a szemeiben. tudta az öreg, nem kell azt tologatni, a globalizációt legfeljebb utálni lehet, hatástalanítani reménytelen. mondjuk a szovjet komcsik még a folyókat is vissza bírták fordítani, de csernobil ideje reméljük a múlté.

kerestem hát később az amerikai lázadókat, marilyn mansont megtaláltam, de eminem, a fehér repper nagyobb szupersztár lett, mint che. agyon sem lövette magát, hanem ilyesmivel tette gazdaggá a kapitalizmus powered by globalizáció:

egyetem után melózni kezdtem a járásbíróságon. pontosan 1977. március elején és 78 július 28-án havannában megkezdődik a XI. világifjúsági és diáktalálkozó, 450 magyar résztvevővel. mi öten, nem fértünk be az utazó keretbe.

ilyesmi volt akkoriban, még jó, hogy csak ff képet találtam a neten, a fenti szlogenekkel, amit akkor jelszavaknak hívtak.

Antiimperialista Szolidaritásért, Békéért és Barátságért!

szal sok baromság volt a szocializmusban, a VIT-et én a magam részéről ebbe a kategóriába soroltam már a gimiben is.

egyik nap a fenti két időpont között szólt nekem péter, hogy úgyis összejárunk négyen az évfolyamról, akik ide kerültünk, csináljunk hát egy csapatot és induljunk el a VIT vetélkedőn. "normális vagy!?" - kérdeztem vissza, "ki a f*****at érdekel egy idióta tévé vetélkedő, semmi kedvem berlinben nyolvanezred-magammal egy baszott nagy stadionban bámulni a sok hülyét körülöttem?" hangoztattam továbbá, hogy annyi esélyünk lenne nyerésre, mint szálasinak a felmentésre a főtárgyaláson. na akkor elmagyarázta, hogy a következő VIT havannában lesz, kubába meg úgysem juthatunk ki másként soha többet az életben. azért az mégiscsak a karibi világ baszott jó félvér csajokkal és kitűnő rumokkal. egy másodperc alatt feladtam kissé dogmatikusan elutasító álláspontomat és 24 órán belül felállt a nagy csapat: péter és cili, mint ügyvédjelöltek, gyula és szerénységem, mint bírósági fogalmazók és mari, aki bíró volt, ám kezdő, talán két évvel volt több nálunk. (csak ő nem volt évfolyamtársunk, de óriáshaver.)

most nem fogom itt végigmondani, mert nagyon lekanyarodok che-ről, de kezdetben csak bulinak tekintettük, csakhogy simán megnyertük az első kanyart. arra ment ki a vetélkedő, hogy a végén hat db (5 fős) csapat a tévében mérkőzik meg egymással és az első három megy havannába a VIT-re.

az biztos, hogy kezdetben azon röhögtünk, hogy gyula komolyan vette a feladatot, ugyanis felosztottuk magunk között a témákat. kibasztam vele, mert azt mondtam, hogy ő a legokosabb köztünk és még szorgalmas is. (nem volt 4-es vizsgája, szegény srác volt, kellett a népköztársasági ösztöndíj és ezért valóban mindenki tisztelte is az eszét és szorgalmát még a vad időkből.)

„b+ gyula! közülünk csak te vagy képes feldolgozni napjaink kubai irodalmát és politikáját!" - kiáltottam. először reflexből elküldött a picsába, de aztán közfelkiáltottunk.

...és gyula a küldetést komolyan vette. ma is látom elgyötört arcát, ahogy panaszkodva mesélte, hogy ennyi barom termelési regény nincs is a világon, amennyit ő elolvasott az elmúlt hetekben. na nem ragozom, vagy kurva sok fiatalt érdekelte fidel kubája, vagy mások is úgy voltak vele, mint mi, de tény nagyon sok csapat indult a nemes vetélkedőn.

a városi döntőn már ott volt a fél bíróság szurkolni. akkor megértettem az u.s. college sport lényegét. szuper érzés volt valamennyiünknek, no!!! a megyei döntő baján volt a kisz táborban kétnapos kiszerelésben, az országos elődöntő, ahonnan a legjobb hat csapat ment a döntőbe, meg tatán három napban. és onnan a legjobb hat csapat nyomulthatott be a tévébe.

akkor már nagyon keményen nyomtuk, edzettünk, még népi táncoltunk is, mart olyan feladat biztos lesz, ismertük a mozgalmi észjárást. (persze, hogy nem lett, de ha aki látta az alacsony, pocakos, kopaszodó és szakállas állandóan vigyorgó pétert csárdásozni, az nem felejti, amíg él, az hétszentség!

gyakorlatilag tatán már reális esélyünk volt akár az utazásra is. jöttek velünk férjek, szeretők, drukkerek, hihetetlen volt. csakhogy végig éreztük, hogy valahogy lepontoz minket a zsűri. (voltak feladatok, amit nem lehetett mérni, esszéírás egy adott témáról pl és ott nagyon nagy volt az ellenszél) a csajok egyre többször mondogatták is, hogy valami miatt minket lehúznak. hittem is, meg nem is, de kurva izgalmas volt a derby, az biztos.

és a vége felé jött egy feladat, ahol volt egy nagy borítékban 20-20 huszadik századi nőről és fasziról készült nagyméretű mti portré fotó. a diktatúrák ugye szeretik, ha hülye a nép. ezért mindent fekete-fehér alapon magyaráztak, de a politikát biztosan. a feladat az volt, hogy szét kellett választani a fotókat úgy, hogy a végén kijöjjön 10 „haladó gondolkodású” férfi és 10 ugyanilyen nő. a többi lesz a nem haladó, mert akkor már nem mondták, hogy „reakciós”. tehát good boys/bad boys felosztás. rá volt írva két nagy borítékra "haladó" és "nem haladó" azokba kellett berakni a fotókat, pecsét, zsürinél leadva.

namost ez azért volt egy kulcsfeladat, mert a helyes találatokért pontot adtak, viszont a helytelenekért levontak a meglévőből. szal duplán fizetett. azért ott már egyetemista és főiskolás csapatok nyomultak, meg mindenféle intézményekből, intézetekből, szal nem úgy kell elképzelni, hogy az egyik képen lenin, a másikon meg hitler figyelt.

óriási belső anyázások után, az utolsó pillanatban is változtatva, leadtuk a boritékokat és csak a miénk volt telitalálat. nem emléxem, hányadik helyre jöttünk fel, de akkor már tudtuk, olyan kevés feladat van, úgyhogy vödörrel a fejünkön is bemegyünk a tévébe. ott meg már nagyon jók az esélyeink, 50%. tolongtak a szállásunknál a többi csapat tagjai, hogy bírtuk mind eltalálni,

az az igazság, hogy golda meir-t mindenki a progresszív csoportba rakta rajtunk kívül. ők rosa luxemburg-nak vélték. péter röhögött: nálunk ez a kép volt a legkevésbé vitatott. „golda legfeljebb a nagymamámra hasonlít, de kurvára nem a rosa luxemburgra!” közölte vigyorogva az egybegyűltekkel.

aztán hetedikek lettünk, s nem a zsidó állam vaslady-je miatt, akiről ben-gurion még miniszterelnök korában azt mondta: „Golda az egyetlen igazi férfi a kormányomban.”

akkor már gátlástalanul lepontoztak minket, nem sokat cicózott a zsűri. a csajok zokogtak, még a továbbjutók is minket vigasztaltak. mi először káromkodtunk, aztán berúgtunk. már nem is haragudtunk, amikor az egyik zsűritag félrészegen elmondta, hogy azért történt, mert hülyén vette volna ki magát, ha öt doktor alkotta csapat jut be a tévébe, ott meg már mindegy, hogy ki nyer. na bazd meg, mondtam már ott, nagy bátran. oszt hazajöttünk. pedig addig mennyit buliztunk, ittunk, röhögtünk azalatt a néhány hónap alatt. mellesleg valamennyien elolvastuk che legendás naplóját, moldovát. mindenki hordta nekünk a kubai könyveket. még az indexen lévőket is. (mi voltunk a helyi állam- és pártvezetés büszkesége, vagy mi a szösz!) esküszöm nem emléxem, de valami pénzjutalmat kaptunk tatán. abból egyhangú döntéssel csaptunk egy hatalmas bulit, ahová meghívtuk a drukkereket. jól berúgtunk és feloszlattuk a csapatot. direkt nem kérdeztem meg egyiküket sem, de szíjjártózsolt legyek, ha bármelyikük is bánná ma már a projectet. vagy maradt volna tüske benne, hogy kipöciztek a kiszesek. ráadásul egy ilyen baromság miatt. a digóknál meg mindenki professore, vagy ilyesmi.

mert ugye a kádár rendszer megítélése ma sem egyértelmű. csakhogy mindig a rendszergazdának van igaza. egy ismeretlentől a cybertérből, test subject #28 pedig igazolhatja:

"A rendszer egy kényes jószág. amíg nem piszkálja az ember addig az apróbb hibák nem jönnek ki rajta, de ha hozzányúlsz akkor kiderül hogy olyan, mintha egy a kiömlő beleit visszatartó embert csiklandoznál..."

mert valljuk be, gecc és 6. lenin elvtársaim ilyenek vagyunk

meg ilyenek is persze

meg ezeknek az arcoknak a keveréke. és azért ott van a kis apró részletekben az a valami, amin furcsán csillan a fény. meg nőnek a falak is köztünk rendesen. ha pedig megint új rendszergazda kell, akkor legyünk jóhiszeműek, a többit majd úgyis meglátjuk. van itt ez az obama. melyik borítékba kerül 500 év múlva? fingom sincs, a pali erősen megosztja az elemzőket. nem értik hogyan tudja megszólítani azokat az ameriakat, akik sohasem szavaznak, mert úgy ab ovo leszarják a politikát. egy biztos 1963. június 26-án jfk, az államok első római katolikus elnöke megmondta a tutit, bár nem sokkal utána dallasban lelőtték (1963.11.22.) ám őt már igazolta a történelem, ma nem áll a fal a brandenburgi kapunál, kopogjuk is le gyorsan, teszem hozzá. indokoltnak látszik keresztet vetni, vagy csak bólintani egyet.

namost a héten mit tesz isten, pont itt tartott beszédet obama, aki csak elnökjelölt, ám ha novemberben nyer, ő lesz az államok első színesbőrű elnöke. ma még semmi sem biztos tehát de ez sem egy nagyon bonyolult beszéd. csak már színesben látható.

valami olyasmit vettem ki, hogy nincs választás, csak egy parancs, one order. le kell bontani a falakat amik közénk épültek, mert különben nekünk annyi. én meg továbbra is szeretnék hinni az evolúcióban. művészi csöcsök nélkül viszont nem végződhet egy nyaralás előtti post.

a postot pedig jenőkének ajánlom nagy szeretettel & többieknek, akik talán nem hagyják, hogy belepje a pókháló a kocsmát, amig a csapos nyaral és karibi muzsikát is hallgat by the sea.