DE VAN KIÚT!
KOCSMÁBA MAGYAROK!!!
afféle toborzó
jelentős tökölés (hezitálás), egy parov stelar koncert utáni négy óra alvással a hátam mögött, bele is vágnék az új post közepébe:
1976-ban sokminden rosszat el lehetett mondani magamról, 2 dolgot viszont semmiképp. egyik hogy anglomán őrült voltam, mert már rég megvolt nemcsak a satisfaction, de a tévé is. amiben azért az is látszott, hogy az ausztrál munkanélküli sorházban kesereg és nem zsigulival megy vásárolni a skálába. (azért dicsérjük meg a nagytőkét ehelyütt is demján nagyon-milliárdos sándor, már akkor is valami szokatlant csinált áruházi fronton. csakhogy én leszartam, mert ott sem lehetett pink floyd nagylemezt kapni. kb ennyire érdekelt a társadalom fogyasztói vetülete.
na, ott állok 1976 nyarán egyszál magamban londonban, hátamon hátizsák, mögöttem a victoria pályaudvar. akkor már úton voltam egy ideje, de az igazi cél london volt. mit mondjak, az ilyen pillanatok nagyon beégnek valahová az agyba.
vakon találtam meg az oxford streetet. bédekkereket, térképeket bújtam már hónapok óta.
gawen-nel egy full teltházas youth hostel előtt akadtam össze. ő is úton volt. rögtön összehaverkodtunk valahogy. talán mert a második percben közöltem vele, hogy engem a kommunista blokkból küldtek, s ott a nyelvoktatás oroszban erős. szóval próbálja meg mellőzni ezt a kutyaugatásra emlékeztető hihetetlen akcentust, mert egy kurva (fucking) szót sem értek a szavaiból.
mert gawen-nal fent ültünk az ülés tetején, mellünket a menetszélnek feszítettük, kiültünk azaz, hogy a norvég szerelmespár elférjen a lábunk mellett.
Egy biztos: chelsea-ben volt a panzió és a görög bolti áron nyomta a söröket minden este 10-től. már aznap este ültünk a lépcsőn, a földön, a teljes panzió személyzet + vendégkör. jól emlékszem egy fehér faszira, zimbabwéról, aki valszleg az apartheidet dolgozhatta fel nehezen, mert 10-kor annyira csontrészegen jelent meg, minden este, hogy én a kommunista blokkból érkező is szalutáltam a teljesítménye előtt. gyakorlatilag a kommunikációja abban merült ki, hogy piros szimfit kért tőlem, mert szerinte a marlboro szar, ez a komcsi cigi még igazi dohányból készült...
persze a blood, sweat & tears-ről, meg a zeppelinről dumáltunk london, cheers, meg a többi bandáról, még ginsbergről is esett szó. én csendesen berúgtam olyan hajnali négyre. nem is tudtam már miken, de az biztos, hogy nagyon sokat röhögtünk, s kábé egy percig volt érdekes, hogy valamennyien szerény személyemben először láttak élőben olyan embert, aki odaátról jött. megjegyzem egy hónap stoppos lét alatt mindössze egy new yorki baromarcú szállt rám amszterdamban. ilyeneket kérdezett: „hogy tudsz te olyan rezsimben élni, ahol nem választják meg a kormányt?” szóval felhívta a figyelmemet hazám akkori demokrácia-deficitjére, ami azért vastagon megvolt, mint tudjuk a montreáli olimpia idején. mert az éppen ment, én meg majd megőrültem, mert kirakatokon keresztül néztem, amennyit lehetett belőle.
szal az amerikai fickó úgy nézett ki fiatalban, mint az annie hall-ban a mozi előcsarnokában álldogáló faszi, akinek a nyála woody allen hátán folyik lefelé.
ezért azt válaszoltam az ellenszenves fickónak: „ez történelmileg alakult így, de az jobb, ha te meg (fuck it) nem mered kitenni a lábad a városodban mert egy barom még lelő? (akkoriban télleg szar volt a közbiztonság nyc-ben.) kicsit elgondolkozott és azt mondta, azért vannak biztonságos negyedek is. „de nem sok, fuck you!” mondtam, mert akkor már az angol kikötői dokkmunkás haverjaim követelték, hogy induljunk sörözni.
mert azokkal egy perc alatt lespanoltam a holland fertőben. napközben jártam a várost (akár londonban), este viszont ittam velük. azaz buliztunk. azaz sokat röhögtünk. ezek az angol fizikai munkások bérelt vw mikróval (aminek a pótkereke az orrán van) éppen görögországba tartottak, s időbe telt, amíg elmagyaráztam nekik, hogy némi vízum gondok miatt nem mehetek velük, hiába követelik. na ezek az angolok teljes mértékben leszarták, hogy kommunista blokkból jött-e a lezli (így szólítottak), náluk azzal vágódtam be, hogy vékony alkatom ellenére rohadt sok csapolt heinekent be bírtam rántani. ezek a vademberek csak matrózkocsmákban érezték otthon magukat. hát oda vittek és ordították teli torokból rám mutatva: „he is leslie from hungary! he is okay!!!” az első este kérdezték, merre jártam, mondtam nekik a rembrandt kiállítást, s amikor visszakérdeztem, röhögve válaszolták: mi nem vagyunk student-ek fuck you, mi ittunk egész nap, elvégre ez holiday!” az azért nekem már ott és akkor is teljesen szürreálisnak tünt. hogy szegedi joghallgató létemre amszterdamban hótrészegen ordítom a yellow submarine-t , amit négy seggrészeg kikőtői dokkmunkás tanít be hajnali négykor hazafelé a kurvanegyed szélén található mega youth hostel előtt. akárcsak szegeden a dugonics téren. csak ott akkoriban a székely himnusz ment.
hogy miért hoztam fel ezeket a ma már hihetetlennek tűnő emléket az idő mélyéből?
mert a görög este 10-kor nyitotta ki a panzió-zugkocsmáját. ez a blog meg itt ni, éjjel nappal nyitva van.
mit kínlódok én itt mindenféle emlékekkel? beszéljünk magyarul: ez a blog jobban beindult, mint gondoltam. tartsuk hát valahogy életben.
végül így illik:
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
fel kéne sorolni hölgyin kezdve fuxoson át a szigorú –lyla- ig annyi mindenkit. három olyan barátot mégis felsorol a kocsmáros, akik nélkül sehol sem tartanánk: liidiiia, tulok and végül, de nem utolsósorban: gecc et. (remélem, lesz egy csomó sértődés, de dobnék kis felelősséget a nevezettek vállára egyúttal és alattomban.
ESZMEI MONDANIVALÓJA A POSTNAK
itt ugye egyszerre több kihívásnak kell megfelelni. egyrészt vicces legyen végre, tehát vegyünk egy viccet. aztán, jó ha mesterhez fordulunk eszmei mondanivalóért, vegyük hát woody allent. dátum is passzoljon a sztorihoz. na az nem fog, mert a mozit egy évvel később forgatta a mester. akkor legyen talán a „legközelebbi” filmem, amin lehet nevetni, de könnybelábad a szem is néha. és huszadszor is. hogyan ér véget az annie hall?
egy viccel. valahogy így szól:
egy ember elmegy a pszichiáterhez:
doktor úr, a bátyám bolond. azt képzeli magáról, hogy tyúkanyó. miért nem hozta be a bátyját? azt nem lehet, doktor úr. akkor ki fogja kikelteni a csibéket?
a mester persze a szerelemről beszél metaforikusan. én az egész életünkre tágítanám. tehát, vigyázzunk azokra a kis cyber-tojásokra ebben a virtuális kocsmában (is). hátha kikelnek egy nap a kiscsibék…akiktől olyan gyönyörű bír lenni az élet időnként. hogy még az is megeshet, ami velem londonban. lobogott a hajam, s repültem a város fölött. csak egy dzsip volt alattam, meg gawen, az újzélandi. és a szótlan norvég szerelmespár. egymás kezét szorongatták ott a görög dzsipjében is.
EZT GECC ET RAJZOLTA ÉS ELŐZETES A KÖVETKEZŐ POSTHOZ!!!!!!
